PAJZOS, MEGYER

A Pajzos-Megyer pár éve még ott volt az élbolyban, a Borigóban tán 2005-ben ők voltak az Év Pincészete franciás, a többi nagy (Disznőkő, Hétszőlő, Oremus) modernista stíljéhez hasonló boraikkal és 11 boruk volt benne a TOP 100-ban. Valahogy aztán az elmúlt öt évben teljesen eltűntek a piacról és a szóbeszédből. Új műsor van új férfival, aki teljesen másban gondolkozik, úgyszólván feje tetejéről a talpára kívánja állítani a Pajzos-Megyert.
ÍRTA: TOMPA IMRE – BORIGO MAGAZIN
Laurent Comas francia Katalóniából, Perpignanból érkezett egy kies, romantikus téli napon Magyarországra. Akkor még nem tudta, hogy úgyszólván végleg, legalábbis hogy évtizedekre itt marad, magyar felesége lesz és kisfia itt fog iskolába járni. Laurent ráadásul párizsi egyetemi évek után érkezett egy novemberi estén Hatvan városába 23 évesen, ami jó hely, de azért Párizzsal nincs pariban december 7-i éjszakán, amikoris „Skócia észak-nyugati partjainál vad vihar tombolt. Történetünk szempontjából ugyan ennek csekély jelentősége van, mert történetünk Anglia délkeleti partjainál játszódik, de azért ott is eléggé rossz idő volt.\”(Leacock-Karinthy).Durwa hideg és harmadik világbeli sötét, esett a hó és csak néhány varjú sietett az üdvözlésére, a kisautójában érkező Laurent nem volt biztos benne, hogy ez jó döntés volt. Elsőre nem a borvilágba jött, hanem a hatvani cukigyárba, ami akkor a Béghin-Say francia vállalt tulajdonát képezte, akik sajnos eladták a németeknek, akik sajnos bezárták a bő százéves múltra visszatekintő üzemet. Alors, mindez (sötét, varjak, Hatvan) épp’ húsz éve történt, ’94 telén, Laurent kábé annyit tudott magyarul, hogy jó napot kívánok és köszönöm, a gyakorlatban tanulta a nehéz magyar nyelvet, amit szinte tökéletesen elsajátított, magyaros zenéje és hangsúlyai vannak beszéde dallamának, még a „h” hangzókat sem sikkasztja el a h-val kezdődő szavak elejéről, mint általában a magyar-franciák.

A cukorból nem rögtön ment át a borba, Hatvan után ’96-tól a kiskerben dolgozott, idén januárban került csak a Pajzos-Megyerhez. Körülnézett, és úgy döntött, kábé 180 fokos fordulatot hajt végre, és teljesen átírta az üzletpolitikai stratégiát. Úgy látta, hogy valahogy nem jó irányba megy a cég, mindenekelőtt a marketing stratégiát és a kereskedelmet kell úgyszólván alapjaiban megváltoztatni, ismét célba kell venni a hazai piacot, ami gyökeresen új irány az előző öt év stratégiájához képest, ami alatt a Pajzos-Megyer gyakorlatilag teljesen eltűnt a magyar piacról. Minden meg van és minden adott, a szédületes dűlők és a szédületes borász, már csak szédületes marketing-stratégia kellett.
A Pajzos és a Megyer két dűlő, két teljesen eltérő személyiségű, talaj-összetételű, tehát eltérő piaci funkciójú terroir, a Pajzos inkább az egyedi, a Megyer inkább a könnyebben érthető, kevésbé komplex, szélesebb közönségnek szóló borokat terem. A jókora, 87 hektáros (54 termő) Pajzos (17 hektáron hárslevelű, 17 hektáron sárgamuskotály, 22 hektáron furmint terem rajta.) déli-délnyugati kitettségű, andezittufa és nyirokbemosódásos barna erdőtalaj küvéje fedi, isteni a hőmegtartó és az aszúsító képessége. Valami elképesztően szép, hatalmas lapály a Pajzos, a horizonton a hegyek végtelenbe vesző hullámaival, az egyik legszebb képkivágás a tökéletes tájakban tobzódó Tokaj-Hegyalján. Fegyveres őr és mindenféle küvékutyák őrzik a hatalmas dűlőt, mert (ilyenkor persze) szorgos kezek hajlamosak leszüretelni a másét itt is, ahogy szerte az országban. A Pajzosnak saját kis patakja is van, a Zsadány, mely azért van odavágva, hogy segítse a botritizálódást. A birtoknyi Megyer (109 hektár, 63 termő, 24 hektáron furmintot, 23 hektáron hársat, 10 hektáron lunelt, 6 hektáron pedig chardonnay-t látunk.) déli kitettségű, délkeleti-délnyugati dűlésű dűlő, tiritarka talaját riolittufa színezi, itt jóval hűvösebb a klíma, alacsonyabb a páratartalom és kevesebbet süt a nap, ergó a szőlő itt a Pajzoshoz képest későbben érik és lassabban aszúsodik, az egész inkább a szép száraz borokra van kitalálva.

Mármost e sorok írója számára a 2013-as Pajzos Furmint válogatás kábé a legjobb, amivel a utóbbi időben találkozhatott: egységes, fűszeres, maszkulin, intenzív, édes és csöppet csípős érintésű, elegáns és harmonikus, ásványos és finom savú, nagyon furmintos furmint, olyan, mint a rajnai rajnaik, melyek a suhintó kardon megcsillanó-villámló fényhez hasonlatosak. Ez a bor Bai Istvánt dicséri, akiről az az érzése támad az embernek, hogy a csodálatos borászokban bővelkedő borvidék nagyon fontos alakja lehet, akit jobban érdekel a bor, mint a nyilvánosság előtti szereplés. Laurent szerint csak idő kérdése, hogy ő is a sztárolt nevek közé kerüljön, mert az úgyszólván a szőlőben született borász nemcsak a borkészítésben roppant tehetséges, de azt is érti és látja, hogy a bor egy termék, amit azért készítünk, hogy eladjuk. Hogy mennyire profi, látszik az idei éven is. Ez legendásan szerény év volt még Hegyalján is, noha itt nem volt akkora a pusztulat, mint a Balcsinál és más dunántúli tájakon. A Pajzos-Megyer zömén idén is egészséges maradt a szőlő a borvidéket gyötrő pára és a rothadás ellenére. Bai valahogy nagyon időben kapta el mindig azt az időpontot, hogy mikor kell permetezni, nagyon tudta, hogy mire van szüksége a szőlőnek és nagyon megnézte-válogatta össze a növényvédő szerek az összetételét. Mindig tudta, hogy most éppen mi történik a szőlővel, mire van szükség és inkább éjjel permeteztünk, amit még a nagyapjától tanult, akivel már 12 évesen együtt szüretelt a családi borászatban. Hogy a dolog mennyire sikeres volt, jelzi, hogy jönnek nagy és nagynevű borászatok, lehet-e szőlőt vásárolni, mert nektek van, nekünk meg nincs.

– Nem bánta meg, hogy ide jött?- kérdezzük végül. – Nem, ha megbántam volna, akkor már rég máshol lennék. Nagyon érdekes volt, egyáltalán nem volt unalmas.